Únor 2012

Összehangolódva

22. února 2012 v 19:31 | Tia
Ennek a versnek van egy kis története :P Gyönyörű, meleg, februári napocska volt, és mikor hazaértem, Denivel eldöntöttük, írunk egy közös verset. Szóval így született az ÉRZÉS.
Egy sort én, egyet Deni írt. :)

Napsütés melegítette bőrömet a télben,
ahogy a napsugarak lágyan a bőrömhöz értek.
Rád gondoltam;
hol vagy?
nem értem hogy miért nem vagy.

Talán sosem talállak meg,
talán csak a remény hiteget.
De mit ér a remény ha szemem vak,
melyet elvakít a szerelmi akarat.

Dönts! Suttogta a józan ész,
itt az idő .. hát rajta, most légy merész!
A szemek csábítanak, az ajkak hívogatnak,
a tested oly őrjítő..
(már nem bírok magammal)

Csak ne fékezz.
gyere es élvezd .... a pillanatot most velem,
S talán örökké tartani fog e érzelem.

Talán az megmagyarázza a vers hangulatát, hogy mindketten épp nagyon szerelmesek voltunk..

Egyikünk már a szerelem kecses gondoláján siklott gondtalanul a számára tökéletes férfival az oldalán, míg másikunk csak a küszöbön toporogva tekintgetett körbe, úgy érezvén, talán sosem nyer behívást.

Minden rosszban van valami jó

17. února 2012 v 16:56 | Tia
Music: The Pretty Reckless: Heart

A hideg a bőrömbe mart, de alig vettem észre. Csak a hópelyhek táncát figyeltem.
Kecsesen hullottak alá, én pedig arra gondoltam, valószínüleg kevés különbség van az ember és
egy hópehely léte között. Egyszer mindkettőé befejeződik.
A hópelyhek egyike egy autó szélvédőjének csapódott. A másik csókolódzók ajkán hevülten olvadt el. Egy pedig a kabátom ujján landolt.
Néztem csipkés széleit, a csillogó mintákat.
Olyan gyorsan tűnt tova. Csak egyet pislogtam. És már soha nem éled újra.
Felnéztem az égre, és hagytam hogy elborítsák az arcomat a pelyhek. Apró, jeges kis szúrásuk mosolyt csalt
az arcomra.
Tudtam hogy az emberek, akik mellettem álltak, engem bámulnak, de nem érdekelt.
Csak az emlékek, amelyeket a hópelyhek juttattak eszembe.
Az a rengeteg tél, mikor ugyanígy figyeltem a táncukat.
Mikor Ő megcsókolt.
Amikor én pörögtem halvány-rózsaszín ruhámban. Igen .. akkor még éreztem valamit. De valami teljesen mást.
S nem azt, amit tegnap reggel. A hópelyheket nézve.


Fáj

17. února 2012 v 16:14 | Tia
Sötét könnyek mossák arcod,
fáj, de semmit sem tehetsz.
Elvették egyetlen valód;
a hitedet.

Miért, ó, miért fáj ennyire e
sors?
Hisz vér köt vérhez,
s hús húshoz.
Várod még egyáltalán, hogy
valaki mondja?
én hozzám tartozol.

Zsibbadt vágyakat kerget
lelked,
szemed üres, fáradtan szúr.
Mégis ki várja, hogy letedd
terhed,
ha itt te sosem lehetsz úr.

Bezárom. Bezárom szívem
kapuit,
több titkot nem tudsz meg.
Hallgasd csak a hazugság
tanúit.
Kinn a világ egy teljes fergeteg.

2.14.

14. února 2012 v 18:36 | Tia
Furcsa volt nézni, ahogy körülöttem szinte mindenki meg lett babonázva Ámor által. És valljuk be, rettentően bosszantó is.
Olyan srácok kezében láttam csokrokat, plüsst, csokoládét, akikből soha-de-soha ki nem néztem volna.
De ilyen a szerelem. Gondolom ... hisz .. engem ez eddig nagyon elkerül ...
De nem panaszkodom. Valószínüleg érdemes Rá várni (:

És itt egy régebbi vers ...

Te Tudod?

Keményen roppant a hó
lépéseim alatt,
hozzád igyekeztem vagy
menekültem volna?
nem tudom,
nem tudom.

Sarat próbált köpni egy
gép felém,
de jeges hűvösség ütközött
belé;
miért nem tudok dönteni,
miért?

Szemeidben táncoló érzelmek
miatt,
menedéket, rejteket üres
szívem hol találna?
nem tudom,
kutatom.
S komoran hallgatom,
lelkem,
sóhajom;
ezt nem akarom,
ezt tán tudom.




Fáradt sóhajok

13. února 2012 v 19:46 | Tia
(Merengések az éjszaka közepén)

Csönd. Csönd van;
de valahol álmos kételyek titka
csobban,
ott!
az ágyadban?

Lángok nyaldossák a fát,
kacagva kergetik egymást,
s az álomvilág cserben hagy.
Villódzó fények feletted,
az északi fény? tévedted.
még csak nem is egy
szentjánosbogár;
maradj.

Hol kezdődik s ér véget az álom,
édes kis hazugságok, rád
találnak nyáron;
csupa-csupa titok az éjszaka,
sötétségbe hajló halk szava
suttog füledbe. hallod?
figyelj!

Árnyjáték a falon,
feletted a plafonon
s kísértet-színű folt,
tompán Rád mosolyog a Hold.

Hát .. ma így ..

11. února 2012 v 17:00 | Tia
Sosem kedveltem a könyvek levehető-plusz papírborítóját. Elrejtik a könyvek lelkét. Az eredetiségét. Ezért az összes könyvemről leszedem. Mindig. Lehet hogy furcsa szokás, de engem valamiért rettentően irritál.
Ma Örkényt olvastam, és találtam valamit, ami nagyon tetszik (:

Mindnyájan akarunk egymástól valamit.
Csak az öregektől nem akar már senki semmit.
De ha az öregek akarnak egymástól valamit, azon mi nevetünk.

Érzem

10. února 2012 v 20:05 | Tia
Bús Február, álmatag élet,
ó, mit vársz tőlem?
kérlek!

Halott levelek kavalkádja,
a Paradicsom darabkája,
sötét árnyak arcon, kézen,
feltámadás vajon mikor lészen?
Soha.
Soha?

Esti zajok, honnan jöttök,
szellem-köd rejti jöttöd,
hatalmas Fájdalom;
tetted csupa ártalom,

színtiszta szánalom ...

(Irántad csak ezt érzem.)

Február

10. února 2012 v 19:59 | -Nina-
Music: Leona Lewis/Avicii: Collide

Fárasztó hét lett végül ez is. Pedig csak két napot kellett végig ülnöm/állnom az iskolában.
Néha azt érzem, hogy csak azért szeretek ott lenni, mert legalább nem otthon kell lennem.
Ne értsetek félre, nem a Pokol legmélyebb bugyra ... csak valahol a középtájon ...
Mindegy, hagyjuk ezt inkább ...

Mindig azt gondoltam, hogy a legtöbb ember azért szeret, mert azt gondolják és látják, hogy bevállalós, vagány vagyok, és benne vagyok minden hülyeségben és buliban. És ez mindig is így volt rendjén. Hoztam a szokásos poénjaimat, és szerettek érte.
Mégis, mostanában egyre több embert vesztek el magam mellől.
És nem értem, hogy miért?? Nem látom magamon, hogy változtam volna, de lehet hogy pont ezért is van ez az egész.
Viszont, akik jól ismernek tudják, senki kedvéért nem fogok megváltozni.
Áhh .. nem igazán akartam most egy ilyen bejegyzést ide. De ez a február .. a januárnál rosszabb nem lehet ... ugye??
_________________________________________________________________________________________________________________

Oh, Skócia .. meddig kell még várnom??