Červenec 2014

METAMORPHOSIS

11. července 2014 v 21:57 | Tia
de jó lenne most beállva táncolni az esőben, vagy legalább egy kicsit részegen,
miközben a hold sugarai körbeölelik a testem,
misztikus árnyékot kölcsönözve,
fáradságot nem érezve,
visszatérni az álomvilág sejtelmeibe,
térdelvén a puha, zölden csillogó füven.


imádom a részegséget,
mikor elönt a mámor, mikor nem érdekel semmi és senki,
csak hogy érezzem az alkohol marását a torkomban, amint elbódít, és nem kell másnak lenni,
hogy szabadon előtörhet a benső vad,
karmaival most csak puhán simít, nem harap,
nem bánt s nem támad.
elég ha csábít, s így lassan, de biztosan eléget.
(megéget)

nem felejtesz el soha többet.

a lelkedbe égtem.
memento mori.

Sirens call

3. července 2014 v 13:04 | Tia

ablak a lelkembe.

3. července 2014 v 12:24 | Tia
Újra nyár van. Milyen hihetetlenül gyorsan repül az idő. Még csak nemrég pakoltam össze, s összeszorult szívvel hagytam magam mögött a kollégiumot, mert igen, azon emberek kevéske sorába tartozom, akik szeretnek távol élni a családi háztól, boldogan elmerengve a szabadság keserédes magányában, a balkonon ülve a szitáló esőben.
Ez vagyok én. Tudom, hogy ellökök minden jót magamtól, s marcangoló szavaim azonnal letépik mások bőrét, ha megpróbálnának közeledni hozzám. Akárcsak egy ketrecbe zárt állat. Egy farkas.
Süvít a szél. Hallom, ahogy a hinta nyikorog az ablakom alatt, s az esőcseppek ritmusosan kopognak az ablakon. Gyűlölöm a nyarat.
Az olyan pillanatoknak élek, mint ez. Mikor a vihar sötétsége hirtelen eloszlik, oly gyorsan, ahogy jött, s az aranyló napsugarak gyenge kezecskéi felerősödnek a lehetőség reményétől, és aranyszínű álomként beborítanak mindent, úgy, hogy az ember szava eláll, s csak bámulni tud, forogni maga körül, hagyni, hogy beivódjon a pillanat, mert egy rossz mozdulat, egy elvesztegetett másodpérc, és mindennek vége.
Oly gyorsan, ahogy jött.