ablak a lelkembe.

3. července 2014 v 12:24 | Tia
Újra nyár van. Milyen hihetetlenül gyorsan repül az idő. Még csak nemrég pakoltam össze, s összeszorult szívvel hagytam magam mögött a kollégiumot, mert igen, azon emberek kevéske sorába tartozom, akik szeretnek távol élni a családi háztól, boldogan elmerengve a szabadság keserédes magányában, a balkonon ülve a szitáló esőben.
Ez vagyok én. Tudom, hogy ellökök minden jót magamtól, s marcangoló szavaim azonnal letépik mások bőrét, ha megpróbálnának közeledni hozzám. Akárcsak egy ketrecbe zárt állat. Egy farkas.
Süvít a szél. Hallom, ahogy a hinta nyikorog az ablakom alatt, s az esőcseppek ritmusosan kopognak az ablakon. Gyűlölöm a nyarat.
Az olyan pillanatoknak élek, mint ez. Mikor a vihar sötétsége hirtelen eloszlik, oly gyorsan, ahogy jött, s az aranyló napsugarak gyenge kezecskéi felerősödnek a lehetőség reményétől, és aranyszínű álomként beborítanak mindent, úgy, hogy az ember szava eláll, s csak bámulni tud, forogni maga körül, hagyni, hogy beivódjon a pillanat, mert egy rossz mozdulat, egy elvesztegetett másodpérc, és mindennek vége.
Oly gyorsan, ahogy jött.
 

Buď první, kdo ohodnotí tento článek.

Nový komentář

Přihlásit se
  Ještě nemáte vlastní web? Můžete si jej zdarma založit na Blog.cz.
 

Aktuální články

Reklama